Ismerd meg az InfoTárs szakmai vezetőket! – Szabó Zsombor

Az InfoTárs Egyesület látványtervező specialistája, Szabó Zsombor az Egyesület alakulás óta lelkes résztvevője volt a programoknak, de 2018. év második felétől már szakmai vezetőként támogatja a csapatot. Szakmai alázata inspirálóan hat a körülötte lévőkre is. Zsombor előadásai mindig hatalmas lelkesedést váltanak ki a fiatalokból, hisz az IT szféra egyik leglátványosabb területén dolgozik.

 

Hol és mikor döntötted el, hogy 3D látványtervezéssel szeretnél foglalkozni?

Mindig is imádtam elmélyülve böngészgetni a szebbnél szebb építészeti fényképeket. Talán azok a képek sodortak az építészeti pálya felé. Még Debrecenben, a tanulmányaim alatt (kb. 2010 környékén), ébredt bennem az a gondolat, hogy a rengeteg szerkezeti és metszet rajzolás helyett, ha már a technológia adott, akkor inkább egy fotórealisztikus végeredményt szeretnék megmutatni az akkori osztálytársaknak/tanároknak.

Milyen típusú munkákat szeretsz a legjobban? Minek a tervezését élvezed a legjobban?

Erre a kérdésre rendkívül nehéz válaszolnom. A legközelebb hozzám, talán a belsőépítészeti munkák állnak, viszont ez változó. Abban az időszakban, mikor túlnyomó többségében belsőépítészeti megbízásaim vannak, megnő a kedvem a külső látványtervek készítésére.

Összességében azokat a projekteket szeretem a legjobban, amikor egy izgalmas, egyedi elem vagy hangulatkeltő részlet van a térben. Értem ezalatt, amikor helyet kap a térben egy fontos természeti adottság (pl.: egy nagyobb fa vagy egy izgalmas környezet, vagy a belső térben egy kreatív belsőépítészeti térelemet kell elhelyeznem.)

 

Minden szakterületnek megvannak a maga nehézségei. 3D látványtervezőként mi jelentik számodra a legnagyobb kihívást?

A tanulási folyamat legelején még maga a program és a beépülő modulok logikáját volt nehéz elsajátítanom.
(Példaként a Windows és a Macintosh operációs rendszerek logikai különbségeit hoznám fel. Mindkét szoftver hasonló funkciókkal bír alap szinten, mégis teljesen más felépítéssel és logikai rendszerrel készültek.)
Az idő múlásával újabb kihívásokkal találtam szembe magam. Ezekből a legszámottevőbb az egy időben futtatható projektek összehangolása. Minden megrendelő/tervező más elképzeléssel fordul hozzám és kihívás kideríteni szavakból és fényképekből elsőre, hogy ki mit lát majd szépnek.

Milyen előképzettség szükséges ahhoz, hogy valaki elkezdjen foglalkozni a 3D látványtervezéssel?

Mondhatnám bátran azt, hogy semmi előképzettség nem szükséges, de ez valótlan lenne. Programismeretet pár év alatt el lehet sajátítani, viszont ahhoz, hogy valaki gyorsan és hatékonyan fejlődjöni, szükségesnek látok egy bizonyos mértékű, előre megszerzett tudást.

Amikor valaki megkérdezi, hogy mivel foglalkozok mikor látványtervezek, a válaszom az szokott lenni, hogy egy időben vagyok egyszerre: informatikus, fotós, fizikus, kivitelező és építész. Informatikusként kezelek összetett programokat, fotósként vizsgálom a teret, fizikusként gondolom végig a fények és az anyagok viselkedését, kivitelezőként én építem meg először az épületet/helyiséget és végül építészként olvasom a különböző szakági alaprajzokat.

A kérdésre a válasz frappánsan megfogalmazva:

„Semmilyen előképzettség nem kell a látványtervezéshez, de mégis mindenhez kell érteni.”

 

Van olyan könyv vagy weboldal, amit szívesen ajánlanál egy kezdő 3D látványtervezőnek?

Erre a kérdésre leginkább egy előző évben megírt cikkemet tudnám ajánlani elolvasásra, amit a következő linken találtok:

http://infotars.org/blog/?p=275&fbclid=IwAR2L2ZVOBxoC0WXOO7rPpjrFTzlTZTjInMA1_uwXMYOcdkdKPU79EraTijs

Elősorban internetes tartalmakat tudok ajánlani, amik közül a leginkább kiemelkedő a Youtube végeláthatatlan tárháza, másrészt pedig ezeket a szakmával foglalkozó oldalakat ajánlom pl.: https://evermotion.org/ , https://www.artstation.com/ .

 

Szabadidőben mivel szoktál foglalkozni? Mi az, ami feltölt egy húzós időszak után?

„Gőzkiengedés” céljából túrázok, kerékpározok vagy épp ott töltöm a pihenő időmet, ahol mindig is tartózkodok, azaz a számítógép előtt.

A bohém gondolatokat félre téve, összességében két rövid szóval tudnám leírni, hogy mit keresek a számítógép előtt még a szabadidőmben is: tanulok és kutatok… Mindez kifejtve: olyan videókat keresek, amelyekből újabb ismereteket szerezhetek olyan programokról amiket már magasabb szinten űzök, másrészt olyan videóanyag vagy cikk után kutatok, amikből újabb programokba kaphatok betekintést. Azaz mondhatjuk úgy, hogy a pihentető kreatív fejlődés ami legjobban kikapcsol.

 

Mi tetszett meg először az InfoTárs közösségében?

Nem az első pillanattól vagyok részese az InfoTárs szakmai vezetőségi körének, hanem megtapasztalhattam a másik oldalt is. Megláttam az én fiatal nyelvemet beszélő, ambiciókkal teli közösséget. Szerintem mindez nem is történhetett volna jobban!

Mi volt a kedvenc InfoTárs programod?

Részemről a két InfoTárs Program hétvége nyújtotta a legnagyobb, legmaradandóbb élményeket.

Nyár végén az InfoTábor, megalapozott egy olyan ominózus pontot az InfoTárson belül, ami az InfoTárs Program hétvégéken teljesedik ki. Ez pedig a közösség!

Részemről a legértékesebb pillanatok azok, amikor a Kárpát-medence távoli pontjairól érkező fiatalok, rendezvényről rendezvényre, Társként és csapatként tudnak együttműködni és közösen kezdik használni azt a „tudáscsomagot” amit az InfoTáborban kezdtük nekik átadni és a mai napig, eseményeken és azokon kívül is gyarapítunk.

 

Milyen lesz szerinted az InfoTárs Egyesület egy év múlva?

A most mentorált fiatalokból, egy rendkívül erős „mag” lehet a nyárra, mondjuk úgy Ők az „InforTárs fa első termései” , hogy hasonlattal éljek. Egy erős, eltökélt és stabil, biztos tudást birtokló „magokból” újabb és újabb termések lesznek!
Az InfoTárs kortárs mentorok a következő 1 évben folytatják mindazt, amit mi elkezdtünk és eszközökkel, tanácsokkal hozzájárulunk, hogy megtudják a fiatalok, milyen izgalmas és szerteágazó tud lenni az informatika világa.