Tedd el a telefont! Vagy mégse?

Pedagógusok számára folyamatos kihívást jelent az okos eszközök használata/nem használata a tanórákon. Berkesi Ákos InfoTárs kortárs mentor tanárszakos hallgatóként számtalan alkalommal találkozik ezzel a dilemmával. Legújjabb cikkében saját véleményét foglalta össze arról, miért tartja izgalmasnak és fontosnak ezt a kérdést.

 

Az iskola legfontosabb funkciója a tanulás. Az interneten elérhető az emberi tudásanyag nagy része.A mobiltelefonokon van internet. Egyszerű a képlet, nem?
Valójában egyáltalán nem ilyen könnyű a válasz, legalábbis az iskolák többsége szerint. Tanulószobai hospitálásaim alkalmával tapasztaltam azt, hogy a helyi iskolában tiltott minden digitális eszköz használata még délutáni foglalkozásokon is. Az általános iskolában csak a táskában lehet hivatalosan a mobiltelefont tartani, még ha az ott dolgozó lelkes pedagógusok használnak is olyan alkalmazásokat mint a Quizlet vagy a Kahoot!, amihez szükség van minden diák számára egy okoskészülékre. Kíváncsiságból megnéztem más városok intézményeinek házirendjét, és az eredmény nagyon megosztó.

 

Államilag nincs törvény az elektronikus eszközökre, minden iskola maga szabályozza például a mobiltelefonok használatát. Budapesten szinte mindenhol tiltott az eszköz elővétele, csak vészhelyzetben lehetne a diákoknál a telefon. Olyan tanintézmény is előfordul a fővárosban, ahol a diákoknak névre szóló dobozban kell leadni a készülékeket az iskola portáján, legalábbis a házirend szerint. Az ország több megyei jogú városában is hasonló a helyzet, kivéve Pécsett, ahol az egyik intézményben kimondottan csak az óra zavarásáért jár büntetés. Elmondhatjuk tehát, hogy a házirendek alapján a tanár dolga elvenni az asztalra került készüléket. A 21. században azonban, szerintem éppen ellenkezőleg, a tanárnak minden lehetőséget kihasználva, digitális eszközöket kellene adni a diákok kezébe!

 

A tantervben szerepel a digitális kompetencia fejlesztése, ami az életszerű feladatok hatékony elvégzését hivatott biztosítani. Mit is jelent ez? A fejlesztés több részen kell, hogy történjen: információ befogadás, -előállítás és kritikus gondolkodás, az információ hasznosítása. Nem is beszélve a legfontosabbról, az online biztonságról! A tanterv alapján olyan diákoknak kellene kikerülni az iskolapadból, akik pontosan tudják, hogy a közösségi médiában nem minden hír igaz, az illegális forrásból vásárolt ajándékkártya valószínűleg semmit sem ér, és a nigériai hercegnek megadott bankkártyaszámra sem fog érkezni a vagyonból.

 

Az iskolákban előforduló eszközhiány sokáig az útjába állt a valódi fejlesztésnek, ami teljesen érthető, viszont mára már fellelhető az oktatás területén is a Bring Your Own Device fogalom, ami azt jelenti, hogy mindenki a saját eszközét használhatja, hiszen az egyik távközlési cég felmérése alapján a fiatalság 89%-ának (Z generáció) már van okostelefonja. A temérdek applikációval szinte minden iskolai eszközt ki lehet váltani. A Microsoft Sway képes egy apró okostáblát a gyerekek kezébe adni, a fent említett Kahoot! alkalmazás pedig a tökéletes szavazóprogram (hogy miért, arról majd a következő cikkemben).

 

Az azonnali visszajelzéseket küldő mobiltelefonon játékosan lehet tanítani, de akkor miért tiltják ennyire? Egyértelmű, hogy nem a pozitív hatásokkal van a probléma, hanem a feltételezett kontrollálhatatlansággal. Az okoseszközökre jellemző, hogy elterelik a figyelmet, azonban ha ténylegesen ellenőrizhető feladatot kapnak a diákok, akkor, akárcsak egy füzetben, a munka eredményes.  A gimnáziumi vagy általános iskolai osztályomban voltak, akik rajzolgattak a füzetbe, voltak, akik radírt szaggattak és dobáltak, és akik beszélgettek. A koncentráció hiánya nem feltétlenül a digitális korszak hozománya.

 

Az internetfüggőség (vagy képernyőfüggőség) egy 2013 óta elismert betegség, ami akár depresszióhoz is vezethet. A függőség azonban nem csak azt jelenti, hogy a beteg sok időt tölt képernyők előtt, hanem azt is, hogy az élet egyszerű kérdéseire is az interneten keresi a választ, még ha a társaitól is megkaphatná azt. A felvilágosodás korában azonban hasonló tendenciákat látunk. A könyvmoly kifejezésnek vagy bibliofil meghatározásnak pontosan ugyanezek a tünetei, csak könyvekkel. A probléma nem új, csak a mi információs korunkra formálódott. A legyőzését nem az jelenti, hogy tiltani kell a használatot, képzeljük el, ha ma tiltva lennének a könyvek! Az iskolában azért nem engedni, mert: „otthon úgyis egész nap a képernyő előtt lóg” hasonlóan bugyuta kifogás. A helyes internethasználatot igenis meg lehet tanítani, és az online térben való tájékozódás is lehet játékosan oktató. Egyik legjobb példa erre a Wikipedia-szörf, amikor generálunk egy véletlenszerű linket a Wikipedián, és egy megadott szócikkhez kell eljutni az online enciklopédiában a kék hivatkozásokon keresztül. Szükség van hozzá lexikális tudásra, kreativitásra, gyors gondolkodásra, és mégis kivitelezhetetlen digitális eszközök nélkül.

 

Még ha ennyi mindent is tanulhatunk az interneten, akkor sem szabad túlzásokba esni, és azt gondolni, hogy elég ezt megtanulni/megtanítani. Az, hogy tudjuk, mit keresünk, és hogy hol keressük, még nem azt jelenti, hogy tudunk is kezdeni valamit a kapott információval. Erre való a hagyományos lexikális tudás, vagy a szövegértés. A legnagyobb veszély az oktatás szempontjából talán tényleg az, hogy a diák egyáltalán nem azt csinálja, amire a tanár kéri, viszont a kockázatot szerintem hetente legalább egy órában érdemes lenne vállalni szinte minden tanárnak és intézménynek.

 

Összefoglalva tehát; a digitális kompetencia fejlesztésére tökéletesen alkalmas a mobiltelefon iskolai keretek közötti használata. A probléma a figyelem elterelése és a függőség. Ezeket a problémákat azonban végső soron nem az órai használat tiltása fogja megoldani, hanem éppen ellenkezőleg, a helyes felkészítés.